Egy átlagos nap…

Ha suliba kell menni, az csak jó lehet! Na, igen… nem mindenkinek van ilyen jó felfogása. Nekem a suli egyenlő a haverokkal, a hülyeségekkel és a jó hangulattal. Akkor ideje lenne kikelni az ágyból. Kinyitottam az ablakot, had jöjjön be a friss levegő. Aztán lementem reggelizni.

-         Helo Samanta – köszönt nekem a nevelőanyám.

-         Szia Claris, ma is ilyen korán? – üdvözöltem én is.

-         Igen, sajnos ez a bolond cég nem hagyja élni az embereket – tett le elém egy poharat.

-         Akkor már nem is jössz haza mi? – ettem a kajám.

-         Nem igazán, úgyhogy apá… szóval Steve-vel kell itthon maradnod.

-         Jajj, ne már! – nyűglődtem magamnak.

-         Nem értem mi a bajod Steve-vel… - kezdte birizgálni a hajam.

Na ez sem kezdődik jól, ha a hajammal játszik, akkor komoly beszélgetést akar.

-         Én sem tudom, megyek is, suliba kell menni! – mondtam majd gyors léptekkel felmentem a táskámért.

Claris csak megcsóválta a fejét és bambán nézett utánam.

-         Jaj, Tom, ne! – hallatszott a hangom, az iskola előtti utcából.

-         Miért is ne, Kiscsillag? – csikizett tovább Tom.

-         Ne, lécci, le fogom ejteni a táskám! – könyörögtem tovább, és a sejtésem bekövetkezett: leesett a vállamról a táska, és a tartalma, valamilyen úton-módon, kiterült az utca közepére.

-         Hm… - Tomtól csak egy elégedett horkantást hallottam.

-         Most már akár segíthetsz is! – ráncigáltam a nadrágját.

-         Jó, oké – guggolt le hozzám, én meg szétterpesztett lábbakkal ültem az út közepén, mint egy duzzogó kisgyerek.

-         Na, ne haragudj már! – próbálkozott Tom, ismét a suli felé tartva.

-         Hogy nem tudok rád haragudni? – emeltem fel a tekintetem.

-         Mert mondjuk egy Isten Király vagyok – karolta át a vállam.

-         Ohh, azért maradjunk a földön… - adtam neki egy puszit, aminek az lett az eredménye, hogy vagy 100 csaj irigykedve, szikrákat szóró szemekkel lesett rám.

Megszoktam. Minden valamire való csaj imádja és bálványozza az én kicsi Tom Kaulitz-omat. Beszólni viszont nem mernek miatta, először is, azért mert tudják, hogy én a tettek embere vagyok, másodszor pedig Tom mindegyik csajt lenézi, aki belém mer kötni... Egy ilyen csajnak pedig már lövése sincs Tomnál.

Úgy érezzük, hogy lassan borsot kellene törni a tanárok orra alá. Nagyon régen rosszalkodtunk már.

Egyszer, közzé tettük a Faliújságon az igazgató számát, Tom számának reklámozva… na abból milyen nagy balhé volt. Azt mondták, hogy kicsapnak minket, de megúsztuk egy kis munkával.

Viszont most rendesen törtük az agyunkat. Nem jutott semmi normális csíny az eszünkbe. Még Tomon is látszott, hogy rendesen megerőltette magát, még az én fejem is belefájdult… mármint maga a látványba is, hogy Tom gondolkodik.

A 3. szünetben ugyan úgy a falat támasztottuk. Igaz, hallgathattam, még mindig azokról a videókról, de amúgy túl csendes volt a délután. Túl csendes is…