|
25. fejezet: Aggódásból ötös
luna-hold 2008.03.14. 10:41
Bocsánat, ez nem a legjobb rész lett...
25. fejezet
Aggódásból ötös
A lány vonszolta és rángatta, egészen végig a városon. Mi pedig utánuk. Egyre gyorsabban kalapált a szívem. Ahogy rohantunk az éjszakában rápillantottam az égre: viharos és sötét volt. Pont olyan, mint amit akkor éreztem. A nyakláncomat szorongattam, kicsi koromban kaptam a szüleimtől, legalábbis nekem azt mondták, nem tudhatom biztosan. De valójában senkiben sem szabad megbíznom, csak magamra számíthatok, ha baj van. Utálom ezt kimondani, de ez így igaz.
Jess a kezét kitartva jelezte nekem, hogy álljunk meg.
- Hova megyünk? – ébredt fel Tom.
- Hát, egy igazán jó helyre – mondta a lány és húzta tovább.
Egy raktárhoz értek. Egy óriási nagy, modern autóbejáró volt az ajtaja a helynek. A lány kopogott rajta, kettőt, egyet majd hármat és újra egyet. Nem érdekelt tovább Jess lefogó keze, megiramodtam feléjük. A bejárat lassan elkezdett emelkedni, Tom pedig hátrálni kezdett – volna -, ha a lány nem fogja erősen a kezét. Hallottam, hogy az ajtó teljesen kinyílt.
- Ide jöttünk – jelentette ki mosolyogva a lány.
Mikor odaértem, már besétáltak, nem értem Tom hogyan lehet ennyire hülye. Neki nem gyanús semmi?
Megálltam a bejárat mellett és fülelni kezdtem:
- Ha már azt mondtad, hogy értesz a kocsikhoz, esetleg megnéznéd az enyémet is? Egyszerűen nem tudunk rájönni, hogy mi baja van – mondta szomorúan a lány.
- De persze, szívesen, merre van? – csillant fel a szeme Tomnak.
- Gyere, haver – érkezett egy új hang.
- Ó, Tom, ő itt Still, a bátyám, ő próbálta bütykölni a motort – nevetett fel a lány.
- Hé, hugi, ne szemtelenkedj – bökte vállba az új pasi.
Nagyot sóhajtva dőltem a falnak, és szinte a sírás kezdett rángatni, de rá kellett eszmélnem, hogy Jess rángat.
- Samanta, ébredj már fel! Nem akartam mondani, de a főnök mindig megtartja a szavát.
- Tudom – mondtam unottan.
- Akkor meg? Holnapig van időnk valamit kitalálni.
- De könyörgöm, Jess nem vetted még észre, hogy még csak lövésem sincs, hogy mit csináljak? Vagy mit ne… - kezdtem hangosabban beszélni, amit a bent lévők meg is hallottak.
Egymás mellett, szó nélkül mentünk vissza Jess motorjához.
A fiú hideg hátának dőlni most megkönnyebbülés volt. A hangos motor zaja visszhangot vert a házak között. A felhők feloszlottak az égről és tiszta lett.
A Kaulitz-háznál leszálltam, és elbúcsúztam Jesstől.
Benézve az ablakon láttam, Simone ideges fel-alá járkálását, tördelte a kezeit és álmos tekintete a semmibe meredt. Bekopogtam hozzájuk.
- Szia Samanta – üdvözölt kedvesen.
- Helo – mondtam, majd beengedett.
- Tom? – nézett a hátam mögé kérdőn.
- Nem velem van, de nyugodj meg, csak autót szerel. Szerintem nem sokára haza fog érni – nyugtattam meg az aggódó anyát.
- Akkor oké – vett egy mély lélegzetet és kifújta – Tudod, mostanában nincs minden rendben vele – keseredett el.
- Simone, ne félj, én vigyázok a fiadra! – mondtam a lépcsőről.
- Köszönöm – mondta halkan.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
