TOKIO HOTEL ÉS MI! AVAGY FANFICTION-ÖK!
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Oldal
     
Tokio Hotel
     
Dalszövegek
     
Chat

     
Nagyon Köszönöm!
     
Kedvenceim

Mielőtt az oldalt újra kezdtem volna szerkeszteni, állandóan ezen az oldalon lógtam: www.eszterdan.gportal.hu

Érdemes megnézni, mert Esztee(-ikrem) (a szerkesztő) eszméletlenül jól ír. Nagyon sok információt köszönhetek neki, amint azt szoktátok látni is, amikor kiírom a frissbe, hogy köszönöm a www.eszterdan.gportal.hu -nak.

Hát Esztee köszönöm!

luna-hold

Ui.: Ösztönző csajaimnak is köszönöm! : Csajszi(2. angyal), Cintia(1. angyal), Boga-ikrem, Esztee-ikrem, Médy, Ildy, Sophy, girl, Timy (Hugicám), sEktro, Cshajjeh, Lau, Aliz és a többiek :)

     
Jelentkezz, szavazz!

Itt jelentkezz egy fanlistára! Semmi komolyról nincs szó, csak összegyűjtik a fanokat, amit én teljes mértékben támogatok! :

 

 

luna-hold

     
Szavazz!
Nagy dillemmába estem, mert mindenki új disegn-nal rukkol elő az új évre...
Én is csináljak új disegnt?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     
Szavazz!
A Vk-ben megláttam egy novella-versenyre felhívó hirdetést...
Melyik novellámmal jelentkezzek?

Boldog Új Évet!
Nagy utazás
Adj értelmet a szavaknak
Várlak...
Ejnye
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     
Css
     
Az élet fájdalmai
Az élet fájdalmai : Az élet fájdalmai / 2. rész - 1.fele

Az élet fájdalmai / 2. rész - 1.fele

Luna  2007.11.20. 21:15

Én írtam. Alcíme: Van olyan...

 

Van olyan…

 

 

Tragédia történt, a férjem bátyának kisfiát, Johakim-et, brutális módon leszúrták. Timyvel ülök a lakásunk nappalijában. Én vígasztalom, én vagyok a legjobb barátnője, ezen kívül pedig a férjeink testvérek. Mindenről csak a baba jut eszébe, még a kék szobáról is. Johakimnek is olyan volt. Nem mernek hazamenni, addig, amíg el nem takarítják a munkások, a baba minden kis holmiját. Timy egyetlen kis dolgot szorongat a kezében: egy kisautót. Ez volt az első játéka a gyermeknek, amit az apjától kapott. Nem próbálom lebeszélni a sírásról, nem lehet rosszabb ennél. Én csak ülök mellette, hogy érezze, hogy vele vagyok. Egy kis idő múlva gyerek ricsajra kapta fel a fejét. Irigykedve nézte a zsibongó, jókedvű lányaimat: Carent és Trüszit. Ők már 2 évesek, emlékszem rá, hogy mennyire várták már Johakim érkezését. Ma már csak azt kérdezik, hogy mikor láthatják újra. Én pedig ködösen csak ennyit felelek: Nem tudom. Caren és Trüszi ikrek, szőke hajuk van, úgy, mint nekem, és barna szemük, mint az apjuknak. Imádják az apukájukat, ha néha hazatéved, akkor csak rajta csüngnek. Persze ezt a férjem nem bánja, a ’ szőke hercegnői ’ a mindene. Bármit megtenne értük. Timy mosolyogva adta oda Carennek az egyik macit, amit elkért tőle a kislány.

-         Most Johakim is itt játszhatna, ezekkel, a gyönyörűségekkel – mondta és a fejével a lányok felé biccentett.

-         Jaj, Timy, én úgy sajnálom. Nem tudom, hogy ki volt az és miért tette, de remélem ő is így végzi,mint… - itt elállt a szavam, másként kellett volna fogalmaznom, éreztem.

-         Mint Johakim… - hajtotta le a fejét Timy.

-         Nagyon sajnálom, nem ezt szerettem volna mondani – a hátára tettem a kezem.

-         Semmi gond, ideje elfelejteni, hisz már 1 hete történt – valami mosoly félét próbált magára erőltetni, de inkább lebiggyesztette a száját.

A lányok most bukfenceket hánytak, és cigánykerekeket. Közben pedig nagyokat nevettek. Nem tudták mi folyik körülöttük.

-         De miért neki szánták fent ezt a sorsot?! – nézett rám kérdően.

-         Igazán nem tudom. Nem érdemeltétek meg, hogy ez legyen. Szerinted, hol vannak a fiúk? – tereltem a témát.

-         Tom azt mondta, hogy egy gyors interjúra kellett menniük.

-         Igaz, el is felejtettem, hiszen annyit utaznak. Kérsz egy kávét?

-         Igen, kérek.

-         Akkor mennyünk ki a konyhába, a lányok el lesznek.

Mi kimentünk a konyhába, a gyerekek pedig a nappaliban játszottak tovább. Lassan jött le a kávé, kínos volt ez a csend.

-         Tom hogy tűri?

-         Mit? – nevetett fel váratlanul Timy.

-         Hát ezt az egészet. Johakim ügyét.

-         Nem beszél róla. Elrejti az érzéseit. Inkább leköti magát munkával. Hallani sem akar róla, pedig meg kellene beszélnünk pár dolgot: mint például Johakim temetését. Egyelőre még vizsgálják, hát, ha többet tudnak meg. De ezen nincs mit megtudni már! Leszúrták, meghalt és ennek itt vége!

-         Talán a gyilkost szeretnék azonosítani.

-         Lehet, nem tudom – sóhajtott egyet.

Majd beleszürcsölt a kávéjába. Hirtelen egy nagy zajt hallottam, amitől megrezzentem. Majd megijedtem. Berohantam a szobába.

-         Trüszi mit jelentsen ez? – kérdeztem egy kiskutyára mutatva.

-         Hát, Carennel itt találtuk az erkélyünk előtt. Ugye, Caren?

-         Igen, anya – értett egyet a másik kislány is.

-         És mi ez a kupi? – most a leborult könyvekre és vázára néztem.

-         Joe volt – mondta bátortalanul Trüszi.

-         Joe? – húztam fel a szemöldököm.

-         Igen, – kezdte Caren – Joe a kutyus, ő verte le a vázát…

-         …és a könyveket – folytatta Trüszi.

-         Értem. Máskor ne hozzatok be idegen kutyákat, jobban mondva, semmiféle állatot a házba, rendben lányok?

-         Igen, anya – mondták egyszerre és lehajtották a fejüket.

-         Azt hiszem, neked most menned kell – guggoltam le a kutyus elé, és megsimogattam – Gyertek lányok, bevisszük az állatklinikára.

-         Oké – mondták és felrohantak a szobájukba.

-         Azt hiszem, én egy kicsit sétálok – mondta Timy.

-         De semmi ostobaságot ne kö… - mondtam volna tovább, ha nem szakít félbe.

-         Nem, csak kiszellőztetem a fejem.

Majd felvette a kabátját, és kiment sétálni az őszi szél kíséretével. A lányok lerobogtak a lépcsőn, és megfogták Joe-t.

-         Mehetünk anyu – mondták.

-         Jól van, szálljatok be a kocsiba – mondtam már a kocsihoz érve, majd miután bepattantak a gyerekülésükbe, becsatoltam őket.

Ahogy mentünk, hirtelen ismerős alakot láttam a járdán. Megálltam az autóval a járda szélén, a gyerekek pedig már örömmámorban úsztak:

-         Apa! Apa!

Kiszálltam az autóból:

-         Szia, drágám!

-         Szia, kicsim! – mondta, majd adott egy hosszú csókot.

-         Hova igyekszel? – kérdeztem tőle.

-         Csak, haza – felelte kurtán.

-         Amolyan iker-érzésed van, ugye? – kérdeztem tőle.

-         Igen. Eltaláltad. Lehet, hogy rosszabbul érzem magam, mint Tom.

-         Gyere ide – majd átöleltem, de félbe szakított minket a gyerekek rivalgása.

-         Apa! Apa!

-         Jaj, gyerekek! – ugrott oda az autóhoz a férjem.

-         Apa, olyan régen láttunk! Úgy hiányoztál – sírt Caren.

-         Kis hercegnőim, nekem is nagyon hiányoztatok – mondta majd beült a két lány közé.

A kicsik úgy ölelték, mintha soha többé nem láthatnák. Mindig ez volt. Soha nem látták az apjukat, na jó, ez azért túlzás. De általában velem voltak otthon. A férjem pedig interjúról interjúra járt, és buliról bulira. Imádott itthon lenni, de nem tehette meg. Ezt az oltár előtt megfogadtam, kitartok mellette. Hátul rosszalkodott a lányokkal, én pedig beültem az autóba és irányba vettem a klinikát.

-         Miért jöttél magadban? – kérdeztem tőle, a visszapillantó tükörben pedig, a tekintetét kerestem.

-         Úgy volt kedvem, tudod egy kicsit sok zűr van mostanában.

-         Értem, de elég veszélyes.

-         Tudom. De most az egyszer nem bántam.

-         Tom, Hogy van?

-         Hogy lehetne? – kérdezett vissza – Pocsékul, a munkába folytja az érzéseit. Mi mondtuk neki, hogy ne dolgozzon, inkább törődjön az életével, de nem hatja meg. Amúgy pedig, el kellene gondolkodnunk, hogy lecseréltessük a riasztó rendszert például.

-         Igen, igazad van szívem.

-         Apa, neked tetszik Joe? – kérdezte Trüszi.

-         Milyen Joe? Ki az? – értetlenkedett a férjem.

-         Ah, a gyerekek találtak egy kutyust, nevezetesen Joe-t, az erkélyen. Persze bevitték a nappaliba, és széttúrt mindent. Most pedig, őt visszük a klinikára, pedig nagyon aranyos – nevetgéltem.

-         Hát akkor miért nem visszük haza? – vetette fel az ötletet.

-         Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet lenne? A gyerekek még kicsik…

-         Szerintem megpróbálhatnánk.

-         Jól van szívem, én úgy is megszerettem – mosolyogtam rá.

-         Akkor, azt hiszem haza is mehetünk. Erről jut eszembe, Tomék ma már haza mehetnek.

-         Komolyan? – hitetlenkedtem – Szerinted, még ma elmennek?

-         Azt mondta Tom, hogy igen. Nem akarnak a nyakunkon lógni.

-         De hát ezt Tom is nagyon jól tudja, hogy ne…

-         Igen, tudja, de akkor se szeretnének minket zavarni.

-         Rendben.

Ezután egész úton csak a hátsó ülésről szűrődő nevetést hallgattam. Amikor megérkeztünk és leparkoltam a kocsival, pár utazóbőröndöt pillantottam meg. Tehát mégis… Gondoltam magamban. Tom rasztái éppen eltűntek az ajtóban, amikor kiszálltunk a kocsiból. Timy kint ült az egyik bőröndön.

-         Haza mehetünk – mondta kedvetlenül.

-         Igen, tudom – ültem le mellé.

-         Gyertek, csajok, keressünk helyet Joe-nak! Oké? – mondta Bill közben a kicsiknek.

-         Igen! – visították egyszerre, és vigyorogva követték apjukat.

-         Biztosan haza akarsz menni? – kérdeztem Timytől.

-         Igen. Egyszer, muszáj lesz… Tommal úgy döntöttünk, hogy vállalunk egy újabb gyereket.

-         Tényleg? Máris?

-         Igen. Hátha nem gondolunk olyan sokat Johakimre – látszott rajta, hogy sokkal több benne az életerő.

Miután elmentek, a férjem a lányokkal dvd-zett, én pedig vacsorát készítettem. Közben pedig, be-bekukkantottam a szobába, hogy lássam, mi folyik bent. Vacsora után lefektettük Carent és Trüszit. Mi is ágyba bújtunk, estére nagy vihar kerekedett. Az éjjel közepén felriadtam valamiféle csörömpölésre. Kipattantam az ágyból és meg sem álltam a lányok szobáig. Az ajtóban Bill állt, nem is vettem észre, hogy nincs mellettem az ágyban. Ő is a gyerekeket nézte.

-         Te is felébredtél? – kérdezte mosolyogva.

-         Igen, félek, hogy hozzánk is eljöhet ő… – néztem a gyermekeinkre.

-         Ne félj kicsim, én itt vagyok, és vigyázok rátok – ölelt át.

-         Te csurom víz vagy – néztem rá a ruhájára.

-         Igen, az udvaron volt Caren biciklije, az dőlt fel.

-         Én nem merem őket itt hagyni – mondtam félve.

-         Én sem szívesen teszem, vigyük őket át a szobánkba.

-         Oké.

Bólintottam, és befektettük a kicsiket az ágyunkba. Este forgolódtam. Nem tudtam elaludni, hiába voltak már velünk a lányok. Hajnal felé kinyitottam a szemem, Trüszi ült az ágyban.

-         Trüszi szívem, mi a baj? – kérdeztem én is felülve.

Rám nézett és bennem maradt a szusz: a gyönyörű nevető barna szemei helyett, tűzvörös izzó szemek villámlottak. Meghőköltem.

-         Semmi – szólt, de hangja furcsán csengett.

-         Bill! – szóltam a férjemnek.

-         Tessék? – ült fel ő is az ágyban.

Trüszi kipattant az ágyból.

-         Trüszi kicsim, mi van veled? – kérdeztem hangosabban.

-         Mondtam már, hogy semmi – feleselt vissza, de tudtam, hogy ő nem a lányom.

-         Hívd ide Tomékat! – ziláltam Billnek. Megéreztem valamit.

Ő ijedten tárcsázott és beszélt velük. Ő is megrettent Trüszitől.

Eközben Trüszi, csak állt az ágy előtt, és maga elé bámult. Mintha az emlékeiben kutatna.

Sokáig állt ott, mi Billel ültünk az ágyban. Caren aludt. Csengettek, amire Trüszi odakapta a fejét. Benyitottak az ajtón és bejöttek a szobába Tomék. De csak a szobánk ajtajáig jutottak el: Trüszi háta mögött álltak.

-         Trüszi, te miért vagy fel ilyen későn? – kérdezte Timy kedvesen.

-         Anya? – Trüszi hátra sem fordult, úgy beszélt.

-         Nem, anyukád ott van előtted az ágyban – válaszolt Tom, én pedig ijedten hadonásztam.

-         Apa? – kérdezte az álló kislány még mindig a földet bámulva.

-         Trüszi, mi ütött beléd? – kérdezte Tom.

A kislány hátrafordult, nem rejtve vöröslő szemeit. Tom és Timy hátrahőkölt.

-         Bill, mi… Trüszi? – hebegett Tom.

-         Ki vagy te? – bátorodott fel Bill, és felállt az ágyból.

A kislány visszafordult Billhez.

-         Hát a szüleim nem ismernek fel? – kérdezte, hangja pedig már vészesen elváltozott, ő nem Trüszi.

-         Trüszi, kicsim, térj magadhoz! – keltem ki magamból, és a lány elé álltam.

-         Én nem Trüszi vagyok – mondta higgadtan, Caren pedig felébredt.

 

     
Történetek
     
Saját
     
Klippek
     
Videók
     
Állás

 

 

  •  
  •  

    Már a 4-ek vagyunk! Gyerünk Fanok, mindent bele! ;)

    luna-hold

     

     

  •  

     

  •      

    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?